Címadás fail
The Girl From The Naked Eye (2012)
/-/

Nem igazán sikerült beletalálniuk ennek a filmnek a címadásánál a tutiba. Túl sok jóval nem kecsegtet egy ilyen nevű film, pedig jelen esetben kimondottan szórakoztató alkotással állunk szemben, persze nem óriási csavarokra és mélyreszántó történetre kell készülni, mindössze egy szórakoztató akciófilmre, aminek egész jó film noir hangulata van.
Ki merem jelenteni, hogy a film legnagyobb hibája a címválasztás, minden más szempontból jól vizsgázott, pedig a $2.000.000-s költségvetés amiből készült, manapság inkább megmosolyogtató filmszakmában. Mégsem találok benne semmi kivetnivalót, szépen adagolva épül fel a történet, a fő motivációkra csak egészen a végére derül fény.
És bár akciófilmről van szó, és első blikkre az összes karakter tipikus B-filmes 1 bites baltával formázottnak tűnik, mégis az összes főbb szereplő kapott némi pluszt, amitől máris nem azok a dobozból előrántott, nehézfiú/strici/örömlány karakterek.
De mégsem a korrekt történetet, és a jól megírt karakterek a film legerősebb pontjai, hanem a nagyon jó akció koreográfia. Ilyen jól akciójeleneteken utoljára Jackie Chan korai filmjein szórakoztam. E mellett a fényképezés is tetszett, külön kiemelendő a szűk folyosó oldalnézetben jelenet.
A film végig éjszaka/sötétben játszódik, ezt én általában negatívumként szoktam értékelni, de jelen esetben nagyon jól adta a darkos/noir hangulatot. A főszereplő kommentárjaival, szinte már a Max Payne első részének (nem a film) hangulati szintjét nyaldosta alulról.
Végeredmény: 7.5/10 Ajánlott plecsnivel
Kategóriák: Filmkritika Címkék: 2012, akció, dark, noir
írta: m76
Back to the future...
Nem, nem a fent nevezett filmről lesz szó, csak a bő másfél év kihagyásra utalok ezzel a címmel. Hogy mi kellett ahhoz, hogy ennyi idő után újra billentyűzetet ragadjak? Hát egy fertelmesen rossz film.
Drive (2011)
/Gázt! /

Pedig micsoda várakozásokkal álltam neki ennek a filmnek. Egy tipikus "Transporter" filmet nem lehet elrontani annyira (gondoltam) hiszen, ha másnak nem B akciófilmnek jónak kell lennie. De megint egy leckével lett gazdagabb naív lelkem.
Nem tudom elképzelni sem mi játszódhatott le az írók/producerek/rendező fejében, de ha ez olyan lett amilyennek elképzelték, akkor nem engedném őket többé filmvászon közelébe. Az egész filmre a koncepció teljes hiánya jellemző. Mintha három egymástól teljesen különálló filmet akartak volna csinálni, egyet a feltörekvő autóversenyzőről, egyet a mafia wheelman-jéről, egyet pedig a szomszéd fiatal anyukára szemetvető szerelő srácról. A három elképzelésből a legutóbbit sikerült a legkevésbé elrontaniuk, ez talán annak is köszönhető, hogy a futásidő nagyobb részét ennek a kapcsolatnak az elmélyítésére szánták.
De itt az elmélyítés fogalma teljesen mást jelent, ugyanis sok olyan jelenet van, hogy mutatják amint a két szereplő 1-2 percig áll egymással szemben mozdulatlanul és egy büdös kukkot nem szólnak egymáshoz. Az első alkalommal még úgy voltam vele, hogy aranyos, de tizenhatodszorra már bizsergett a kezem az FF gomb felett, az utolsó "mély" jelenetet pedig már át is tekertem. De ha mindent ilyen jelenetekkel oldottak volna meg azt mondanám, hogy egy koncepciót követtek, de nem, néhol úgy van összevágva a film, hogy egy ilyen állókép, majd hirtelen 2mp eszméletlen gyors akció, majd újra egy ilyen 2 perces állókép.
A vágást már csak a zeneválasztásokkal tudták alulmúlni. Koncepció ebben sincs, sok jelenetben nincs abszolut aláfestő zene, ahol viszont van, ott biztos lehetsz benne, hogy valami abszolut nem oda illő lesz betéve, és még csak nem is aláfestésnek, hogy ne legyen annyira zavaró, hanem ilyenkor nincsenek hangeffektek, vagy csak minimálisak.
Bár ezt már el se várom, de a realitástól is elrugaszkodik teljesen a film, az autós jeleneteknél. Igazából klasszikus üldözéses jelenet nincs is benne, csak bohóckodás. Még a legjobb az egészben a film elejére bevágott macska-egér játék a rendőrökkel. Ez menti meg a filmet a 0/10-es pontszámtól, meg Carey Mulligan, de ő sem színészi teljesítményével, eleve néhány sor szövege van összesen.
Végezetül egy bekezdést szentelek még a sorozatos színészeknek, ugyanis két ismertebb sorozatos név is feltűnik a filmben, az egyik Bryan Cranston /Breaking Bad/, ő tökéletesen hozza a figurát akit alakít a filmben, nincs vele baj. A másik jelenleg sorozatos név pedig Ron Perlman /Sons of Anarchy/, aki viszont amikor először megláttam a filmben csak annyit gondoltam magamban, hogy olyan mint egy bohóc. A film végére pedig már teljesen áttért a SOA-beli karakterére. De ezt én inkább a forgatókönyv és 1 dimenziós karakter rovására írom.
Pontozdára ezek után nem nagy szükség van, de azért ideírom: 1.5/10
Kategóriák: Filmkritika Címkék: 2011, akció, sorozat
írta: m76
Up in the air
Up in the Air (2009)
/Egek ura/
Régen kinéztem magamnak ezt a filmet, a megnézendők közé. Persze szokásomhoz híven csak hónapokkal később kerítettem rá sort. Ígéretesnek tűnt beharangozók alapján. Előzetest nem láttam, azokról leszoktam, túl sokat lőnek le a filmből.
Nem kertelek csalódás, van egy két szép pillanata, de ennyi. A fő csattanója mérföldekkel előre tudható, hogy stílszerű legyek. (A főszereplő megszállottan gyűjti a repült mérföldeket) De az alaptörténet is sablonos, az öreg róka mellé beosztanak egy ifjú titánt, mindenki ismeri a sablont, és nem is nyúltak hozzá, szóval pontosan úgy alakul mint a huszonhatodik hasonló alapfelállású filmben. Ami kicsit mégis felhúzza az értékelést az a zene, és a fényképezés, bár gondolom a jelenetek közötti légi képek nagyrésze vagy tán mind arhív. Egyszer nézhető kategória. Nem követelem vissza a rá fordított időmet, de ne is lássam többet. Egy jóindualtú 5/10-et osztok rá mert most valamiért jó kedvem van.
Kategóriák: Filmkritika Címkék: 2010, dráma, romantikus
írta: m76
Nyílt merénylet az inteligencia ellen
From Paris With Love (2010)

A bejegyzés címe sokmindent elmond erről a filmről. Nem is tudom hol kezdjem a film leírását oltását. Talán azzal, hogy teljesen más lett a végére mint amit az eleje sugallt. Az elején egy komolynak kinéző bár kissé unalmas kémfilmnek tűnt. Meg is néztem úgy negyed óra után, hogy mégis milyen hosszú a film, mert gondoltam azért indul lassan mert hosszú lesz és van idejük kifejteni a dolgokat bőven, de tévedtem, ugyanis az íratlan szabályban megjelelölt minimum hosszat, a 90 percet is csak épphogy megüti.
Persze ettől még bőven lehetne jó, ettől még nem kéne lehúzni. Ami miatt mégis meg kell ezt tenni az, hogy olyan az egész mintha semmi ötletük nem lett volna az íróknak, hanem megnézték volna az elmúlt 20 év akciófilmeit, és mindegyikből átemeltek volna egy-két coolnak ítélt dolgot. Ha kell, teljesen logikátlan, és az inteligenciát sárba tipró jeleneteket is beleírtak, csak azért, hogy elsüthessenek egy klisét.
De sajnos nem csak a kliséket ollózták össze a történet is teljesen összeollózott, mintha néhány egymástól totál független kisfilmet néztem volna. Enyhe spoilerek lehetnek innentől, bár nagyon elrontani nincs mit, mert amúgyis értelmetlen az egész. Azzal indít a történet, hogy a párizsi amerikai nagykövetség egyik alkalmazottját követjük amint próbál előrelépni a ranglétlán, szeretne titkos ügynök lenni, de még csak addig jutott, hogy rendszámokat cserélget egy mélygarázsban az igazi ügynökök autóin. És végre kap egy komoly küldetést, egy badass szabályokat leszaró (egyszóval klisé) ügynök mellé osztják be társnak. Eddig még talán elfogadható lenne a történet, de innentől teljesn szétcsúszik, először valami mondvacsinált küldetés címén elmennek egy kínai étterembe, ahol Wax/Travolta/Badass látszólag ok nélkül szétlövi az összes alkalmazottat meg a berendezést is, és az állmenyezetből elkezd folyni a kokain. Reális magyarázata nem lehet azon kívül, hogy coolul néz ki, ahogy hullik a liszt a plafonból a lövöldözés után, hogy miért pont oda rakták. Na mindegy lépjünk tovább ezen. azon viszont már nem tudok továbblépni, hogy wax ráveszi a zöldfülűt, hogy egy kínai vázát töltsön meg a plafonból hulló cuccal. És innentől átmegy a film kabaréba, ugyanis ettől kezdve a fél filmen át a csávó a kokainnal teli virágvázát szorongatja bárhova is mennek, utcán, tűzpárbajban, mindenhol, csak azért, hogy végül a gettóban a drogdílerek között összetörje a vázát és azok berezelnek és elszaladnak erre, merthogy ők csak 5g-ot adnak el, de ekkora mennyiség már bűncselekmény. Szóval a drogdílerek akik kirabolnak pisztollyal fenyegetnek, egyéb aljasságokat tesznek, amikor meglátják a kb fél kilónyi kokót a földön fülüket farkukat behúzva elfutnak, logikus mi? De ne ugorjunk ennyire előre az időben. Szóval miután szétölte a kínaiakat az étterembe wax okosan egyet életben hagy hogy elvezesse őket a fővezérhez. Aztán ott hirtelen a kínaiakból pakisztáni drogdílerek lesznek, majd a pakisztáni drogdílerekből hirtelen terroristák lesznek. Magyarázatot semmire sem kapunk, hogy végülis wax-nak mi volt a küldetése, miért eredt a kínai drogdílerek nyomába egy amerikai titkosügynök. Erre levágott egy magyarázatot, de aztán ő maga valltota be, hogy az kamu, utána már más magyarázatot nem kapunk. Valószínű úgy voltak az írók, hogy ugye a film elején felbukkan a kérdés, akkor megválaszolják, majd ha a film közepén közlik, hogy hazugság a válasz addigra úgyis mindenki elfelejti a kérdést, és nem fogja érdekelni őket a valódi válasz.
Ezt kicsit hosszú lére eresztettem, de szerettem volna hogy mindenki átérezze, mennyire semmi értelme sincsen a történetnek. A másik levegőben lógó dolog, hogy a film végére wax meg a főszereplő aki annyira jelentéktelen, hogy a nevét se jegyeztem meg, nagy haverok lesznek, ez is egy tipikus klisé, hogy a két totál ellentétes mentalitású alak a film végére megkedveli egymást és országos haverok lesznek. Csakhogy más filmekben azért ezt valahogy fel is vezetik, itt viszont gyakorlatilag közlik, hogy fú most már haverok vagyunk. Nem viccelek, wax a film közepén közli, hogy "ne mond, hogy nem illünk össze" Ezen kívül talán még két mondatot váltanak egymás között, ami nem arról szól, hogy come on, vagy shoot him, de azért a néző higyje el, hogy eközben barátok lettek. Meg olyan logikai csavarok vannak benne, hogy jujj. A film közepén, a főszereplő véletlenül összefut a barátnőjével amint éppen egy kurvát visznek szobára wax-el. Majd ezután jól összevész a barátnőjével. Ez után mi következik? A barátnője ír neki egy sms-t hogy várja vacsorára a társával együtt, közvetlenül azután, hogy összevesztek. Amikor megérkeznek, ott van out of the blue egy 2. nő, akit wax látszólag ismer, de mégsem, majd utána fejbelövi. Kedves olvasó, nem érted miről beszélek? Nyugi, én se értettem amikor néztem a filmet.
Ez után még tegyük hozzá, hogy Travolta amíg csak csúnyán kell nézni addig közepes produkciót nyújt, de az akciójelenetei amikor verekszik rémesek. A kedvencem amikor a kínai útonállókat veri szét. De az se kutya amikor autós üldözés van, és beszól, hogy kéne valami keményebb fegyver, mert pisztollyal nem tudja megállítani a másik autót (pedig szerintem egy két célzott lövés kerekekre nem lehet annyira megeröltető egy képzett ügynöknek) de lépjünk túl rajta. Sofőr megnyom egy gombot, hátsó ülés felnyílik, ott figyel egy nagy géppuska talán m4, és egy tankelhárító rakétavető. Minden 50-nél magasabb iq-val rendelkező ember a géppuskát választaná egy gyorsan mozgó páncélozatlan sima utcai autó ellen, hiszen mozgó autóból másik mozgó autót eltalálni egy rakétavetővel kb lehetetlen, a colletarel damage-ről nem is beszélve. Gondolom már mindenki levágta mostanra, hogy kedvenc badass titkosügynökünk úgy bukott rá a rakétavetőre mint tyúk a takonyra. Mi meg kaptunk egy hosszú jelentet amint próbál becélozni bal kezével, miközben jobb kezével telefonál félig kilógva az autóból 160-nál. A menetszéltől biztos jó lehet úgy telefonálni.
Talán a legnagyobb baj, hogy egész végig nem dől el, hogy komolyan akarják magukat venni, vagy sem, ha eldöntötték volna, hogy márpedig ez akció-vígjáték lesz még akár jó is lehetett volna.
Annak ellenére, hogy az egész film komikus, volt egy-két jó jelenet, meg a feszültséget is egész jól sikerült kelteniük, de a fentebb leírtak fényében 4/10-et adok rá. Egyszer nézhető, ha van az embernek felesleges 90 perce.
Kategóriák: Filmkritika Címkék: 2010, akció, badass, travolta
írta: m76
Kecskéket néztem
The Men Who Stare at Goats (2009)
/Kecskebűvölők/

Már elég régen néztem meg ezt a filmet, de eddig elmulasztottam a véleményezését, szóval elnézést kérek, ha valamire esetleg már nem emlékeznék pontosan, de úgysem kívánok részletekbe menni, szóval ezzel talán nem lesz gond.
Nagyon vártam ezt a filmet, mert az előzetese alapján akár az év filmje is lehetett volna. Legalább ötször megnéztem mindkét előzetesét, (kár volt) és titkon reménykedtem, hogy nem követték el azt az ősi hibát a készítők, hogy az összes jó poént lelőtték az előzetesekben. Sajnos csalatkoznom kellett, mert a 90% át lelőtték.
Viszont ami ennél is jobban zavart, hogy a filmben sincsen a legtöbb poén kontextusba illeszve, hanem mintha ugyanúgy csak egymás mögé lennének pakolva mint az előzetesben. Ez annak köszönhető, hogy Clooney karaktere visszaemlékezéseiből ismerjük meg a történetet, és ezek ilyen csapongók, így nincsenek összefüggő részek, csak bedobnak egy-egy jelentetet amit elmesélt az újságírónak (McGregor). Valójában nem is ő mesél, hanem az újságíró, ő emlékszik vissza a Cassady-vel (Clooney) való kalandozásaira, így az egész film alatt az ő narrálása hallható. Ezt nem mint negatívum írom, ezzel önmagában nincs baj.
Ami a film többi részét illeti, ami nem derült ki az előzetesekből, az pedig szimplán unalmas, ezért is a cím, mert ha kecskéket néztem volna másfél órán keresztül az se lett volna unalmasabb jó eséllyel.
Az egyetlen pozitívum, amit ki lehet emelni a filmmel kapcsolatban az a színészek játéka, elég szép gárdát verbuváltak össze azért. Aki esetleg nem látta ötször a film előzetesét az akár még jól is szórakozhat rajta, de számomra már majd az összes geg ismerős volt.
Mit mondjak, sajnálom. Gyenge 4/10-es egyszernézős eresztés ez nem több, inkább kevesebb.
Kategóriák: Filmkritika Címkék: 2009, dráma, vígjáték
írta: m76
Hackelés Leverage módra
Ezt egy második évados Leverage részből lőttem bő 2 hónappal ezelőtt, most véletlenül bukkantam rá, gondoltam megosztom.
Így csinálják az igazi hackerek:
Már nem emlékszem, hogy akkor éppen milyen szuperbiztos rendszert tört meg két másodperc alatt Hardison ezzel a módszerrel.
Kategóriák: Egyéb, Képek, Sorozatkritika Címkék: Hack, Lépéselőnyben, Leverage, lol
írta: m76
Megint különcködöm
Íme egy újabb ékes példája annak, hogy én szeretek a többség véleményével és elfgadott állápsontjával szemben menni, most éppen azon általános vélekedés ellen, mely szerint az angol nők csúnyák. Nem tudom ki találta ezt ki, de én azon vettem észre magamat, hogy azok közök a nők közül akik igazán tetszenek nekem, a nagyrészük angol. Jelen esetben is így van, ez amikor megláttam a Harry Brown-ban, rögtön beleszerettem:
Emily Mortimer
Kattintásra nagykép
A meglepetésfilm
Harry Brown (2009)
/?/

Meglepetés azért mert, nem erre számítottam, és meglepetés mert ennek ellenére tetszett, hogy nem az volt amire számítottam. Mellőzném a történet összefoglalását, aki erre kiváncsi annak ott van az imdb. Nagyon sokaktól olvastam, hogy a Gran Torino-hoz hasonlítják a filmet, szerintem ez hiba, a Gran Torino egy megcsömörlött, mogorva, magábaforduló vénemberről szól, aki az egész világot utálja. Itt viszont egy rendes tiszteletreméltó öregúrról van szó, aki csak nyugodtan szeretné élni a nyugdíjas éveit, anélkül hogy félne kimenni az utcára. Sokkal hihetőbb az egész film, ahogy általában ez az angol filmekre és sorozatokra jellemző, hogy életszagúabbak mint usák társaik. Persze ettől még nem lesz feltétlenül jobb, de jelen esetben jobb is. Egyetlen hibát tudok talán felróni a filmnek, hogy az első fele kicsit túl lassú, a közepe felé már talán unalmas is, a végén viszont nagyon sok az akció, mindenképpen érdemes végignézni, mert egy-két jelenet ott van közvetlenül a Shoot'em Up. /Golyózápor/ és a Crank /Felpörgetve/ mellett. És meg kell mondjam Caine még így túl a 75-ön is tud badass lenni és egy pillanatig se tűnt gáznak, vagy eröltetettnek.
Értékelés: 7/10
Kategóriák: Filmkritika Címkék: akció, angol, badass, brit
írta: m76
Nagy nevek és nagy pénz = nagy film?
Armored (2009)
/A Szállítmány/

Mielőtt belevágnék a közepébe, hadd gratuláljak annak az okosnak aki ezt a magyar címet kitalálta. Nem értem miért kell egy film címét teljesen másra változtatni magyar fordításban. Persze biztos komoly piackutatási munka áll e mögött, vagy esteleg a Jason Statham féle Szállító filmekkel akarnak plusz reklámot csinálni, de kötve hiszem, hogy amikor ilyen nagy neveket sorakoztatnak fel a filmben akkor egy olyan kétes minőségű sorozat farvizén kéne lavírozni mint a szállító. A videótékában az alsó polcon még megérteném, hogy erre utaznak a Z kategóriában, de itt teljesen fölösleges és csak rontja a film megítélését már azelőtt, hogy az ember elkezdené nézni.
Abszolut nem néztem utána a filmnek mielőtt megnéztem volna, így amikor utólag rákerestem teljes meglepetésként ért, hogy a magyar származású Antal Nimród rendezte aki anno a Kontrollt is elkövette. Sajnos hazaszeretet ide vagy oda, ez se tudja feledtetni azt, hogy a film nem nyújt semmi maradandót, pedig remek cold open-el indít, ami tökéletes hangulatot teremt, de sajnos csak azért, hogy aztán nagyon gyorsan lerombolja azt. Nem írok semmi konkrétumot, mert nem akarom lelőni azt a pár poént annak aki esetleg megnézné, hogy még azzal is gyengítsem amit nyújt ez az alkotás. A karakterek teljesen egysíkúak, a főszereplőn kívül senkiről nem tudunk meg szinte semmit, jellemfejlődésről pedig még a főszereplő esetén se beszélhetünk. Folyamatosan teljesen irreálisan és illogikusan cselekednek mindanyian. Azon már fenn se akadok, hogy hollywood hülyének nézi a vászon előtt ülőket, bár ebben egy dologtól eltekintve ez még nem is volt annyira elviselhetetlen mértékű. De legalább nem húzták sokáig, mostanában nem divat 90 perc alatti filmet csinálni, ez mégis belefért.
Sajnos ez nem lett több mint egy B-kategóriás akciófilm, de azon belül is a kevésbé szórakoztató fajtából, mivel humor nincs benne egy dekányi se, jó akciójelenet is talán egy van. Eyecandyről így férfi szemmel szó sem lehet, mivel nincs is benne női szereplő. Ez 15 évvel ezelőtt a szívtv-n vagy a3-on elment volna esti filmnek, de komoly mozifilmnek nevetséges.
Sajnos Nimród bácsi ez így nem több mint egy gyenge 3/10 abból is 1 pontot csak az első 9 perc miatt adok.
Kategóriák: Filmkritika Címkék: akció, armored, thriller
írta: m76
Beköszönő avagy hitvallás
Üdv mindenkinek!
Ezt a blogot azért hoztam létre mert szeretem elmondani a véleményemet azokról a dolgokról amiket látok és/vagy kipróbálok.
Már középiskolás korom óta csak úgy ismert minden iskolatárs, hogy az a srác akinek minden szar. Ez így azért ebben a formában nem igaz, nem mindenen szar, csak én szeretem a dolgok negatív oldalát is megemlíteni, nem csak a cukormázat látom rajta.
Ez a hozzáállás nem egy konfliktust szült már sokszor olyan esetekben is amikor a vitapartner és én is ugyanúgy rajongtunk a vita tárgyáért, csak ő nem volt hajlandó elismerni annak nyilvánvaló hibáit.
Ebből kifolyólag aki könnyen felingerli magát, ha a kedvencéről negatív dolgokat olvas az csak saját felelősségre és teljes zen állapotban olvassa a bejegyzéseket.
Néhányan már ismerhetnek onnan, hogy M76 néven kommentálgatok elég régóta egyes blogokon.
Kategóriák: Egyéb Címkék: bemutatkozás, intro
írta: m76




